Démon kötetek 3.

Még mindig szívesen veszem ha írtok kommentárt,hogy tetszett, vagy hogy nem tetszett. 

                       Csak a kezdet

       Nyöszörögve a nyakamban pulzáló fajdalomtól felültem.  Jobb kezemmel a tarkómat nyomkodtam a ballal pedig a kivörösödött szememet dörzsölgetem. Egyelőre nem tudtam megállapítani mi az a fájdalom a nyakamban. A vörös szem keletkezésének körülményei derengenek. Felálltam, de nyakam se, hogy se tudod nyugton hagyni. Arra emlékszem, hogy apám bejött… elment… Fürödtem jó meleg vízben… Sírva lefeküdtem majd… „Egy sötét éjszakán már csak a Halál irányít”. Beugrott és rémülten estem vissza az ágyba néztem a padlót és az emlék foszlányok nagy gyorsasággal úsztak be a fejembe. Mind ezek megszakításban közre játszott egy számomra ismeretlen mély öblös hang.

- Ha jól emlékszem neked kölyköd is van. Nem Ric?

- Hagyd, ilyen állapotban

semmit nem lehet belőle kiszedni. – Jól hallhatóan ezt egy másik férfi mondta. Sokkal lágyabb és nyugodtabb hangja volt még sem nőies. Nekem egy idegen is elég volt, nem még higgy kettő! Próbáltam felállni, de szédültem és még mindig éget a szemem. Két idegen van a házban… Miért? Lehet csak apa vagy anya barátai, akikkel én még nem találkoztam.  Felpattantam majd beszaladtam a fürdőben és nagy erővel becsaptam.

- Na, jól van Tayva Brovonsky jól becsaptad azt az ajtót. - Sértegetem magam miközben ingatom a fejem. Ránézek az ajtóra és látom, hogy nagyon furán áll az a kilincs. Ilyen oda nem illő pozitúrában. Aggasztott… Odasétálok a kilincshez és lenyomom. Örültem, hogy nem nagy erővel estem neki a kilincsnek, mert most különben orra estem volna. Mert, ahogy a kilincset lenyomtam az a kezembe maradt és le is csúszott még a másik oldalán az ajtónak egy koppanással ért földet.

- Na bakker. –Bele dobom a kilincset a vécébe a víz felcsap a félig kék csempés fürdő oldalára. Neki támaszkodok, az ajtónak nagy erővel tolom. Semmi értelme beszorultam… Kimászni nem tudok, az ablakon túl magasan van. Vagy talán meg próbálhatnám, de 15 méteres magasságból nem szerencsés kiugrani. Végül feladtam minden reménnyel és befeküdtem a fürdőkádba gondolkozni. A legjobb hely mit ne mondjak, de most ez is megteszi. Akkor üljünk most itt bent a fürdőszobába és várjuk a végzetem. Tiszta hülye vagyok… Istenem mivel áldottál meg? Vagy inkább mivel nem? Ésszel biztos, hogy nem. Felülök, majd az ajtó elé ülök.  Kiabálnom kéne… kéne-kéne, de az is felvetődött bennem hogy lehet, hogy az esti betörők! Akkor viszont lehet,hogy apa és anya nagy bajban vannak! Felállok, akkor meg mit ülök itt?! De várjunk csak, egy alsóban mégsem trappolhatok le és nézhetem meg mi a szitu. Vagy mégis…? De igen meg nézhetem. Mégis csak az én házam. Aztaszentségit!  Elnevettem magamat halkan majd elkezdem hátrálni, hogy neki, fussak az ajtónak. Még egy mély lélegzett… Most! Bumm, neki az ajtónak vállal tövestül kiszakad. Volt ajtó nincs ajtó. Mindegy is.. Néztem még egy darabig az ajtót és helyet majd meg ráztam fejem.  Kint vagyok. Felállok mit sem törődve a sajgó vállammal és lesöpröm magam jelképesen. Nos, akkor irány-surány lefelé. Gyors léptekkel a szobám kijárati ajtója felé veszem az irányt. Szívem heves topog, kezem izzad és kapkodva veszem a levegőt. Nem nagyon kéne lihegnem hát, ha apa meghallja vagy valaki. Apának nagyon éles a halása anya meg mindent észrevesz, szóval nagyon okosan kell mozognom. Én leszek a fénynek árnyéka. Nagy nehezen az orromon keresztül veszem a levegőt, de mivel a szívem nem nyugodott le a félelemtől még szuszogtam, de mint testnevelés órákon, ahogy tanítottak szájon be orron ki módszerre pillanatok alatt rendeztem heves légzésem. . Közeledek az ajtóhoz. Résnyire van tárva. A beszivárgó fény adja a szobám fél homályosságát ezzel a helyzet komolyságát és a sötétségben meglapuló gonoszság jelenlétét.  Lassan nyújtom a kezem a réz sárga kilincsem felé mikor valamit látok rajta.  Vörös. Közelebb hajolok a kilincsemhez majd jól szem ügyre veszem, és kiteljesedik a kép és a felismerés , mint villám csap belém. Vér….Vér. Az én kilincsemen vér folyik. Szabálytalanul csurog végig a barna ajtó kilincsén teljesen a földig ahol a szőnyeg magába issza és a színe sötétebbé válik a szélén már meg is alvadt. Nem én ezt meg nem fogom! Nincs azaz Isten! Teljesen közel megyek a szobám bejáratóhoz majd a lábamat és meglököm az ajtót. Szerencsére nem nyikorog mert ha nyikorogna már végem lenne. Valakin lentről mégis hallhatná. Az orromat valami furcsa és kellemetlen szag fogja meg. Sosem éreztem még ilyet szúr. Tüsszentenem kell tőle, de erőt veszek magamon és ezt a belső kényszert elnyomom magamban. Majd ahogy mennék lefele mikor meg pillantom a korlátot. A padlót. A faalt és mindent mi körül vesz. Vér…Véres…Mindent vér borít. Hol világosabb és még csöpögő és csorgó hol már darabos sötét és alvadt. Majd a lent lévőknek is a beszélgetése feljut hozzám. De agyamig nem érkezik el egyesszerűen dermedten, remegve állok az ajtóban és nézem csörgő vérek halmazát az emelet majd nem minden szegletén.

- Te Ric mondd már kik voltak! –Szólal meg a mély erőteljes hangú valaki. - Így nem tudunk segíteni, öreg…- Sóhajt az alak és valami mélyen nagyon aggasztja.

- Én…n…- Szólal meg apám. Apám lent van és él. Én állok és előre lépek a csatatérre. Én is véres leszek. Nem érdekel. Nem meleg már kihűlt egy ideje itt lehet. Mindez…

- Leonardo, na, segíts már nekem! Szegénynek még ahhoz nincs lelki ereje, hogy felálljon a vérből - Mondta a nyugodtabban férfi. Erre másik csak ingatta a fejét és szomorúan nézett le. De… Vérből… nem. Az lehetetlen. Annyira túltengett bennem az apám iránti aggodalmon, hogy kiiramodtam az ajtóból le lépcsőhöz. Megálltam lépcső tetején és mindent láttam. Minden, amit egy 10 évesnek abban az időben, akkor és ott. Sőt semmikor, senkinek nem kellett volna látni. Mindet vért terít.  A lépcsőig, a bejáratig minden, ami az első szinte volt. Vértócsák átható szaga bejárja kétemeletes házat, és minden vörösben izzik. Meglátok egy embert, vagyis az, ami maradt belőle. A lába hűtőnél a teste az asztalon és még ömlik belőle vér. Friss a ruha vége szaggatott, Tépték. Nem vágták. A szeme már üveges. Csak nézz fel, és fekszik azon asztalon ahol én ettem még tegnap este. Ahogy folyik, az elveszített, végtag tövéből a vörös folyadék úgy folyik egy másik tetem nyakából. Többen volt. Csak pásztázom a csatatér alakult házunkat számlálom az embereket.  A két embert kibeleztek. Többet megcsonkították. Valakinek vér mentes halála volt vagy csak pár vágás. Az alvadt vér szaga és látványa, ami hol sötétebb, hol világosabb. Hol tömör, hol összeállt. Hol folyik még hol csak áll. Én is csak állok, mindjárt hánynom kell. Hánynom kell. El fogok ájulni. Kék szemem elkerekedett a látványtól. Majd keresni kezdem a szüleim, mint egy kis állat kölyköt ott hagy valahol az anyja és ő félve keresi anyját a magas fűben. Majd meg látok két férfit. Az egyik magas cingár fickó. Rövidre nyírt haja, alig lehetett több mint 7 cm hosszúságú, színe gesztenyebarna, mint a szeme. Egy olyan 190cm lehetett a magasságra. Egy egyszerű farmert nadrág és egy kék ing volt rajta. Meglepetten néz rám, de mégis kedvesen néz, és bár mennyi is morbid, de mosolyog. Tálán az ö szeme barnássága nyugtatott meg, és ha csak egy pillanatra is, de nyugalmat tudod nekem adni. A másik pasas sokkal erősebb, izmosabb a  másiknál, srácnál. Alacsonyabb is nála, de nem sokkal mondjuk egy olyan 10 cm-rel. Neki fekete haja még rövidebb. Rövid terepmintás nadrágot, magas szárú fekete bakancsot visel, és persze fekete pólót.

- Hát, szia! Gondolom te vagy Ric fia. –Szólt hozzám egészen nyugodt hangon a magas férfi. Ignoráltam, csak néztem ki a fejemből rájuk.

- Ez meg hogy kerül ide? Hogy hogy nem nyírta ki Darcia és társai? – Csodálkozott mély és erőteljes hangon a Leo. Ha jól halottam. Már pedig én mindent jól hallok főleg most, hogy csak én vagyok és ők, és a halottak.

-Leo most nem az a fontos…- Fordul a magas férfi Leohoz.

- Hát, dehogy nem! Danes , most Darciájék a legfontosabbak.

Nagy vita alul ki a két furcsa pár között. Majd lepillantok a mellettük lévő alakra. Nagyra tágul a szemem. Apám az, akit épp valakit zokogva magához ölel valakit. Közelebb mennék, de egyszerűen lábam lebénult mozdítani egyáltalán nem tudom. Valahogy minden blokkolt, ami a környezetemben van, és maga a látvány. Se a testemet forgatásra csak a fejem volt képes… De nem érdekelt. Jobban koncentráltam a személyre, akit szorongatott atyám. Mikor kiteljesült a nő alakja. A földre rogytam. A lábaimból kiszalad a vér a szememből csak patakzottak a könnyek és csak néztem őket. Karjaim mellettem lógtak. Ahogy én az élet és halál között. Nem éreztem magam élnek. Mert ott és akkor valami meghalt bennem. A nő nem más, mint aki e földre hozott, aki életet adott nekem. A saját anyám. Ott hevert édesapám karjai közt. Testét mér nem tartok az izmok mellkas már nem süllyedt is emelkedett. Az egyik karja lesett öléből, és a földet érintette. Nem láttam sokat, belőle mert édesapám egész testével ölelte őt magához, keservesen. A kezén végig kígyózó vérnyom számomra mindent elárult.  Valaki mellettem termet és magához szorított. Perpillanat nem érdekelt ki volt az a személy csak az, hogy halhattam ritmusos szívdobogását. Teste melege valahol,és valamilyen szinte életben tartott. Nem is kellet több teljesen hozzám tapadtam és mellkasát ellepet a könnyek ami szépem be vizezte a felsőjét.

-          Nem lesz semmi baj! Semmi gond. Nyugalom. Cssss…- Szépen lágyan nyugtatgatott és olyan kellemes volt hallgatni szívét és hangja nyugtatólag hatott rám, és hangja bár nem volt túl meggyőző még is engem céloztak meg.

      Sírásom percek múlva se hagyott alább, és Danes se tágított mellőlem.

Démon napló 2.

Sziasztok meg hoztam a második 2. részt. Sajnálom , hogy ilyen későn tudok vele csak szolgálni de egy csukló repedést is feltétlenül be kellett újítanom és gipszben lassabban jönnek az ihletek...:c

Sötét éjszaka

       Egy óra elteltével  felocsúdtam a félelemből és a ijedelmemből majd felpattantam mint akit puskából lőttek ki futottam mint az esze veszet. Át az egész erdőn egyenest a házunkhoz rohantam, ahogy csaj tudtam. Egyszer tekintettem oldalra. Nem kellett volna, mert olyat láttam, amitől visszaestem a rettegésbe.

    Ahogy 90 fokkal elfordítottam fejem olyan mértékben szaladtam, amit ember álmába se gondolt volt na. Az erdőség a fák a bokrok minden elmosódott semmit se lehetett látni miközben futottam. Olyan volt mintha valamivel összefolyatták volna a színeket. Megálltam és leültem az avarba. Miközben ültem és csak forgolódtam meg döbbentem, nem lihegtem. Ez a tény nagyon sokkoló volt arra nézve milyen gyorsan futottam. Felálltam és neki iramodtam most jobban koncentráltam a sebességre. Kb. 20 km volt még a házig és csak arra összpontosítottam és egyszer csak azon kapom magam, hogy bumm az ajtónak fejjel. Azon nyomban felálltam és berontottam.

- Anya,anya! –ordibálom befele menet minden ledobva magamról az ajtóba.

- Ne ordibálj! –szól rám haragosan anyukám ahogy kinézett a konyhákból épp főzött valamit mert finom illatok is terjengtek a levegőben. Barna haja kontyba fogva volt mégis egy két tincs arcába omlott.

- Képzeld el…- venném a levegőt, de anya pár gyors mozdulttal ott terem fakanállal egyik kezében és mutató ujját a számra illeszti.

- Apád fontos dolgokat beszél meg… Ne zavard meg kicsim. – Egy puszit nyom homlokomra. Lassan bólintok, majd felmegyek és leülök tanulni holnapra. Amit ennyi idő alatt megtanultam azt hogy ha apum valami fontosat csinál akkor semmivel sem lehet őt megzavarni mert annak súlyos következményei lesznek. Apa sokat dolgozott, de ha hamarabb haza jött akkor itthon dolgozott még. Majd egyszer csak kopog valaki sok idő eltelte után.

- Tessék. –mondom fel nem nézve a füzetemből amibe szorgosan körmöltem a házi feladatomat.

- Szia, Tayva. – köszön apám miután bejön és mögötte becsukja az ajtót ás leül velem szembe az ágyra szemeiben bizonytalanság uralkodik.

- Szia, apu. –emelem fel a fejem végül ráemelem tekintem és fele fordulok teljes testtel.

- Édesanyád mesélte, hogy beszélni szerettél volna velem és hogy nagyon meg voltál rémülve. Csak akarok neked mondani valamit mielőtt elmesélnéd mi történt ma. – Nagyon gondterheltnek tűnik mintha olyas valamit akar nekem most elmesélni amire én nagyon nem állok készen. Úgy érzem…– Tudod te nem vagy átlagos srác…- Ahogy ezeket mondta meg állt bennem a vér is és eszembe jutott az a bizonyos mondtad amit az a bizonyos alak mondott „Tayva Brovonsky te a Halál fia vagy!”

- Igen gon…- kezdtem volna bele a mondani valómba mikor egy ismerős telefon csengés ütötte meg a fülemet.

-Ó bocsáss meg kérlek! – Kimegy és elkezd telefonálni. Végül is így belegondolva azért kaptam volna ha közbe szólók.. Ott ültem és néztem ki a fejemből. A szívem szaporán veret és csak az a „jóslat” szólt a fejemben. Tisztára visszhangzott a fejemben minden szótag. Felálltam és hasra vetetem magam az ágyamban majd lassan megeredtek könnyeim és halkan zokogni kezdtem. Oldalra fordultam, mivel ha úgy maradtam volna meg fulladok hiszem a tömény ágyneműből levegőt nyerni nem tudok a fulladás meg még nem játszott szerepet az még nem volt szándékomban. A jóslat ás apám szavai kavarogtak üres fejembe. Szürkéskék tekintettem teljesen bevörösödött és a sós folyadék omlott le az arcomon végig majd a takaró beitta. Majd lassan elapadtak a könnyei kiszáradtak a szemeim így inkább , hogy szívem is lenyugtassam felálltam és  beálltam a zuhanyzó alá. Kiléptem a törülközővel becsavartam fogad mostam meg ráztam a fejem és aznap már semmit se csináltam inkább felöltöttem a pizsamámat és a takaróba rejtetem magam. Összehúztam magam miközben csináltam helyet ahol levegőt kaphatok. Próbáltam valami megnyugtatóra gondolni de nem tudtam de végül a fáradság legyőzött.

      Az éjszaka közepén riadtan ülök fel az ágyamba. Nem álmodtam rosszat mégis valami felvert álmomból. Hallgatózok, de közben szépen fekszek vissza jó meleg takaróm alá. Egy jó ideje nem halottam semmit gondoltam csak a gondolatom játszott velem! De egyszer csak… Csörömpölés mintha valamit elejtetek volna. Azt hittem csak anya vagy apa. De nem. Mert apa ilyenkor nem kell, fel anya meg nem jönne fel. És honnan tudom hogy fent van valaki? Vagy valami? Mert halottam hogy jön fel a lépcsőn. Azok a jellegzetes nyikorgások és recsegések mikor valaki lassan akar fel menni rajtuk.  Ijedtemben összekaptam magamon a takarót és remegve alig vettem levegőt. Valaki mert valami biztos nem lehet már hisz benyitott. Valaki benyitott és nem a szüleim.

    A szívem meg szaporázott levegőt venni alig tudtam az izzadság cseppek keletkeztek. Majd  csak jön...közelebb jön érzem ahogy megfogja vállamat és közelebb hajol…

- Egy sötét éjszakán már csak a Halál irányít… - Majd rám üt a kezével és minden elhomályosul… Majd elsötétül.

Démon napló 1.

Meg is hoztam az első fejezetet. Jó szórakozást és jó olvasást remélem elnyeri tetszéseteket és nyugodtan hagyjatok kommenteket normális építő kritikákat is szívesen fogadok. :)

A jóslat

    Reggel van. 6:30 pontosabban és meg szólalt a vekker hajmeresztő csörömpölése. Egy egyszerű mégis villám gyors csapását zúdítok rá mi után örökre elhallgat! De komoly oly erővel csaptam rá hogy leeset és ,darabokra tört

      - Na de zsír! - mondtam miközben lerúgtam magamról a takarót. Lassan de biztosan föl keltem miközben ropogtattam nyakam. Napi szokásom minden csontot, izmot kimozgatni, hogy frissebben mozogjak. A szobámból nyílik egy helyes kis fürdő.  Becsoszogok fogat mosok, mikor köpöm a fehér masszát látom hogy nem fehér hogy szinte rózsaszín. Bevicsorítok a tükörbe hogy meg nézzem honnan vérzik a szám. A felső ínyem szakadt fel, de ahogy oda rakom az ujjam volt seb nincs seb. Mostanában oly erősen és gyorsan mosok fogat, hogy napi szinten vérzik az ínyem de azért nem szoktam képzelődni.  A tükör előtt álltam vicsorítva megdermedten a tettemtől, de inkább ráfogtam, hogy még nagyon, de nagyon reggel van. De mikor meg csapta az orom a tojás és a szalonna illata mint valami tornádó végig söpörtem a szobámon. Kihánytam minden felsőt mire találtam egy nem összegyúrt nem kétszer hordottat. Felforgattam a nadrágokat is mire meg találtam egy normális nadrágot. Mivel a legtöbb szakadt volt nehéz volt... Sokat fociztam és mindig kapus voltam legtöbbször a ruháim sínylették meg. Futok le a lépcsőn miközben húzom a zoknim. A házunk nagy kétemeletes még nagyon régen épült szerintem meg volt vagy 100 éves de édesapám csak annyit mondott hogy 40 és 30 között van. De én nem hiszek neki!  Alul van a nappali és konyha együtt. Felül van anyu és apu hálószobája. Olyan irigy vagyok a szobájukra! Nekik olyan szép és rendezett és tágas és sokkal jobb mint az enyém. Bár lehet, hogy csak rendet kéne tartanom. Apu egy külön dolgozó szobája. (Soha nem mondta mit dolgozik.) Miközben sietek le egy hangos figyelmeztetést halok meg.

 - Tayva, hányszor mondjam, hogy ne szaladgálj a házba? – Anyu haragos szemmel néz, miközben én lassítok.

 -Nadin, a gyerek tud már magára vigyázni. – mondja édesapám miközben a reggeli omletjét falatozza.

-De még gyerek hogy tudna? Még a végen elcsúszik beveri a fejét és baja lesz! Így is olyan kis törékeny és vékonyka…

Ignorálom a törékenyt és a vékonykát hisz tényleg nem nyomok valami nagy súlyt de azért össze sem török. Apám morog valamit az orra alatt miközben én néma csöndben leértem és leültem apámmal szemben. Anyu elém rakta a reggelit de nem nagyon ettem, reggelente valahogy sosem volt étvágyam. Ezt mind a ketten a szememre hányták, hogy már megint nem eszek és hogy orvos fognak már vinni. A reggeli után visszarohantam a szobámba a táskámért hogy apa elvihessen az iskolába. A város szélén laktunk egy erdő közelében ebben a szinte kastélynak mondható házban, hiszen még egy hatalmas pincénk is volt ahova nekem sosem szabadott bemennem. Így apukám vitt be engem is a városba a luxusautónkkal.  Épp hogy csak be értem az órára Miska bá’ jól leszólt, mert késtem a nyelvtan órájáról ezért kellett feleltem. Inkább ezt a felelést nem részletezem… Az iskola már modernebb mint más iskolák de mivel 3 éve lett felújítva de amúgy ha jól emlékszem 1500-ban építettek ezt is. Meg hagytak pár jellegzetes ív boltokat de új torna termet is építettek be és uszodát is. Ahogy jövök vissza és foglalok helyet a padom mögött Kely rám mosolyog. Gyönyörű lány de még csak 10 éves vagyok… mit mondjak neki? biztos kiröhögne. Nem vagyok valami túl kelendő és népszerű fiú. Majd ahogy lepuffantam székembe és a táskát magam melle dobtam oda szól pad társam Luka.

  -   Ügyes haver! Valami van abba a kis buksiba! – mondta szélesen vigyorral arcán.

Én nagy erővel belecsaptam a vállába, amit nem is vett fel csak visszafordította a fejét a táblához. Luka egy 10 cm-rel volt magasabb nálam és egy fél évvel idősebb is. Vörös haja miatt nagyon különleges volt és a hozzá passzoló smaragdzöld szemei. Ő gazdag elit családból származott, de sosem mutatta ki és nem is látszik rajta soha még ki is cikizik sokan a nagyobbak közül a vörös haja miatt.   Ezután még volt 4 unalom órám. Majd bele haltam, de túléltem Lukának köszönthetően. Ő soha nem hagyta, hogy elaludjak, vagy egy percre is figyeljek az órákra.  De van egy igen idegesítő vonása imád mindig Kely miatt zaklatni és mindig elvörösödöm ha szóba kerül. Nagyon ciki… Ilyenkor fel tudnám pofozni Luka Koostát!  Harmadik óra után kinti szünet volt.  Az udvarunk hatalmas  de hátul igazából semmi sincs csak gaz és egy lenyírt gyep oda csak a nagyobbak járnak ki üldögélni.  De öten összejöttünk pontosabban Luka, Cody, Josh, Nátán és én. Mi kezeltük a gyepet és ha a felsősök nem volt ki mi birtokoltuk.  Az Folkus igazgató úr az irodájából mindiig néz minket mikor focizgatunk ott kint. Néha igen nyomasztó tud lenni. Mivel haza fele inkább csak gyalog néha napján busszal járok haza, mert édesapám kősig dolgozik, anyám nem örül féltet hogy megfázok úgy izzadtan jövök haza. Ő és a aggodalmai a falra tudok néha mászni tőlük. Apám meg örült hogy végre mást is csinálok mint hogy a képregényeket vagy a  könyveket bújom egy folytában. Azt mondja hogy legálabb lesz egy kis izom is rajtam. De éppen ma is megyünk hátra fele mikor a portás meg állít bennünket.

- Hova, hova kis suhancok? – kérdezi szúrós szürke tekintetével. A portást Nimródnak hívták. Közép magas olyan 175 cm körüli széles vállú. A jobb kezén a kisujja hiányzott. Az olyan dermesztő volt, hogy mindig kirázott tőle a hideg. Sose mertük meg kérdezni mi volt vele a nagyobbak azt mondta, hogy egyszer egy róka leharapta neki!

- Öhh…- Cris teljesen ledermedt alig tudott meg szólalni bár ő soha nem volt a szavak embere. Közöttünk ő volt a legfiatalabb. Az minden hogy megjelent rajta. Ész járása, testi érője meg kicsi vékony hangja, amit akkor halat igazán mikor mérges valakire. Iszonyú vicces! Zöld szeme, és gesztenye barna haja jól megy aki kicsi vékonyka testéhez.

-MI csak… - Próbált meg szólalni Nadan. Nadan úgy mond pacifista volt. Nem az hogy nem lett volna képes meg ütni valakit, de nagyon, nagyon ellenezte ez ilyet. Hosszú szőke haja bot a szem fölött oldalra volt fésülve. Nem úgy mint nekem hogy a éj fekete hajam szinte eltakarta a szemem és mindig kikellet rázni belőle….

- Na , akkor hova igyekszünk annyira? – kérdezte fen hangon Nimród csípőre tett kezével. – Vagy tán féltek elmondani?

- Nem igaz! – Szólalok meg végre én is Cris és Nadan mellé lépve.

- Nem-e?

- Nem! – de ahogy ezt kiteltetem a számon ezt az erőteljes nemet inkább hátráltam is egy lépest féltem, hogy leordít hogy, hogy merek vele így beszélni. – Mi csak a pályához igyekszünk, kérem a szünetben.

- Igen, igen!– áll mellém Josh.  Josh barna haja felzselézve égnek állt. Magas volt. Lukaval lehetett egy magas. - Miért nem ezzel kezdtétek? – neveti el magát a portás. –De nem csak a pálya van kész? Azt hiszem még kaputok nincs is.

- De igen még csak az… - Válaszolom szomorú hangon közben pedig eresztem le a fejem.

- Nem tudunk honnan kaput szerezni… - Csatlakozott Chirs.

- Ha tudnánk is nem tudnánk elhozni….- Ocsúd fel Nadan a gondolkozásból.

- Ezen könnyen segíthetünk. – Egyenesedik fel Nimród majd összefonja karjait. – Folkus igazgató bele egyezést adott a kapuk elkészítésére. Van két jó minőségű kapunk a raktárban. De ahhoz ti is kelletek!

- Jó rendben! – kiáltjunk mind majd nem egyszerre.

- Na akkor gyerünk! –intett a kezével is elindult a raktárba. Mi nagy bőszen követtük. Nagy nehezen kicipeltük a kapukat leszögeltük vagy inkább néztük, ahogy Nimród szögeli azokat. Mikorra végeztünk lehetett olyan 17:30 is. De sütött a nap. Hiszen javában benne voltunka tavaszba. Már minden zöldben állott és virágozni kezdet a természet. Mikorra végeztünk minden ki oszolt a merre látott. Gyalog mentem haza ebben a gyönyörű időben jól esik az embernek sétálni akármennyire nehéz is a táskája. Mikorra az út felénél jártam lehűlt kissé a levegő. Az ég besötétedet. Mivel az erdő szélén laktunk az erdőn keresztül is át kellet csörtetnem. Nem szeretek sötétben kóvályogni az erdőben nem az hogy eltévedek de amikor bent vagyok mindig el fog valami érzés amit nem tudok hova tenni. Ahogy beértem meg szaporáztam lépteimet és a szívem is úgy gyorsult fel. Megint elkapott az érzés és úgy utáltam! A szívdobogásom a kétszeresére gyorsult. Ahogy „kocogok” beljebb egy ember ugrik ki elém és azzal a lendülettel hátra esem és felsikoltok. Arcát nem láttam csak azokat, aki aggodalmas mégis fenyegető testártását, és szem pillantást vett reám. Ahogy felém magasodik kitágulnak égkék szemeim és félelmemet nem tudom sehova kiadni. Sem mozgás sem hang.

- Te!Te! –ordibál, mintha felelősségre akarna vonni valamiért amit elkövettem. Hátra felé kúszok, de a szememet levenni róla nem merem. Vagy nem akarom.

- Tayva Brovonsky! Ma, meg tudod ki vagy! Ma meg tudod mi vagy!- félelmetes hangjára halálra rémiszt még ennél is jobban.- Te ma meg tudod! Tayva Brovonsky te a Halál fia vagy! – Ezeket a szavakat intézte hozzám majd fordult és eltűnt. Hogy mi?! Egyszerűen a pasas eltűnt!

      Csak ültem és mozdulni nem tudtam a félelemtől, ami testemen uralkodott. Csak az a jóslata jár a fejembe amit mondott utoljára…” Tayva Brovonsky te a Halál fia vagy!”. Hova tegyem ezt a mondatott? Ezt nem akkor szokták mondani mikor megölik az embert? De honnan tudta a nevem?

Démon napló 0.

Sziasztok, ez a fejezet, bejegyzés egy kis felvezetés lenne, hogy kb. mire is számíthatnátok. A démon kötetek mint cím egyesek számára ismerős lehet a Darren Shan kötetekről. Igen, hisz ez a sorozat könyv ihletett meg engem és indíttatott erre a dologra így tiszteltem az író és a könyv iránt is. Bár az én történetem merőben más szálakon fog futni mint Darren bácsié mégis az én kis főszereplőm is egy fiúcska és szint úgy elmegy egy horror/thriller/fantasy felé. Nem is szeretném tovább húzni a betűket tessék egy kis bevezetés. :)

Javította: Francoise Perth ( http://francoiseperth.blogspot.hu/ )

Napló

      Ha bárki is meg találja ezt a naplót vagy, isten úgy segéljen, az utódaim kezébe kerül, én most figyelmeztetlek. Még a halálom után se vállalok felelősséget magamért, és gondolataimért!A nevem Tayva Gary Brovonsky.

    Ez a napló életem kalandjainak és borzalmainak kezdete…Aki gyenge idegzettel rendelkezik, el  se kezdje. Akkor inkább nyálazza az Alkonyatot. Ez nem egy tündérmese lesz, ahol habos-babos nyuszikák meg édi-bédi őzikék ugrándoznak a cukor mezőn. Ez olyan iromány, ahol az igazságot tárom fel. Hogy az élet kegyetlen, és senkit nem kímél.Olyan sakkjátszma ahol te sosem nyerhetsz…mert a végén meghalsz, és a halál nyert, mert már az élet nem fogja fogni a kezed! Mikor az örök fénybe merülsz, mikor már nincs visszaút…Ott már senki se segíthet. Hol már a barátok se segítenek. Ha már így barátról… .Gondolkodtál már azon, hogy mennyi ember lesz a barátunk? És hogy mennyien maradnak meg mellettünk örökre? Persze hogy nem… Majd én segítek.

  De nem nyújtanám hosszúra lelkizésemet, majd megtudod életem titkait, és, hogy a félelem nem egyelő a gyávasággal, mikor a hülyeség nem egyelő a bátorsággal, ezekre mind választ kapsz. Meg megtudhatod, hogy vedd fel a harcot az élet kegyetlen szabályai ellen.