Démon napló 2.

Sziasztok meg hoztam a második 2. részt. Sajnálom , hogy ilyen későn tudok vele csak szolgálni de egy csukló repedést is feltétlenül be kellett újítanom és gipszben lassabban jönnek az ihletek...:c

Sötét éjszaka

       Egy óra elteltével  felocsúdtam a félelemből és a ijedelmemből majd felpattantam mint akit puskából lőttek ki futottam mint az esze veszet. Át az egész erdőn egyenest a házunkhoz rohantam, ahogy csaj tudtam. Egyszer tekintettem oldalra. Nem kellett volna, mert olyat láttam, amitől visszaestem a rettegésbe.

    Ahogy 90 fokkal elfordítottam fejem olyan mértékben szaladtam, amit ember álmába se gondolt volt na. Az erdőség a fák a bokrok minden elmosódott semmit se lehetett látni miközben futottam. Olyan volt mintha valamivel összefolyatták volna a színeket. Megálltam és leültem az avarba. Miközben ültem és csak forgolódtam meg döbbentem, nem lihegtem. Ez a tény nagyon sokkoló volt arra nézve milyen gyorsan futottam. Felálltam és neki iramodtam most jobban koncentráltam a sebességre. Kb. 20 km volt még a házig és csak arra összpontosítottam és egyszer csak azon kapom magam, hogy bumm az ajtónak fejjel. Azon nyomban felálltam és berontottam.

- Anya,anya! –ordibálom befele menet minden ledobva magamról az ajtóba.

- Ne ordibálj! –szól rám haragosan anyukám ahogy kinézett a konyhákból épp főzött valamit mert finom illatok is terjengtek a levegőben. Barna haja kontyba fogva volt mégis egy két tincs arcába omlott.

- Képzeld el…- venném a levegőt, de anya pár gyors mozdulttal ott terem fakanállal egyik kezében és mutató ujját a számra illeszti.

- Apád fontos dolgokat beszél meg… Ne zavard meg kicsim. – Egy puszit nyom homlokomra. Lassan bólintok, majd felmegyek és leülök tanulni holnapra. Amit ennyi idő alatt megtanultam azt hogy ha apum valami fontosat csinál akkor semmivel sem lehet őt megzavarni mert annak súlyos következményei lesznek. Apa sokat dolgozott, de ha hamarabb haza jött akkor itthon dolgozott még. Majd egyszer csak kopog valaki sok idő eltelte után.

- Tessék. –mondom fel nem nézve a füzetemből amibe szorgosan körmöltem a házi feladatomat.

- Szia, Tayva. – köszön apám miután bejön és mögötte becsukja az ajtót ás leül velem szembe az ágyra szemeiben bizonytalanság uralkodik.

- Szia, apu. –emelem fel a fejem végül ráemelem tekintem és fele fordulok teljes testtel.

- Édesanyád mesélte, hogy beszélni szerettél volna velem és hogy nagyon meg voltál rémülve. Csak akarok neked mondani valamit mielőtt elmesélnéd mi történt ma. – Nagyon gondterheltnek tűnik mintha olyas valamit akar nekem most elmesélni amire én nagyon nem állok készen. Úgy érzem…– Tudod te nem vagy átlagos srác…- Ahogy ezeket mondta meg állt bennem a vér is és eszembe jutott az a bizonyos mondtad amit az a bizonyos alak mondott „Tayva Brovonsky te a Halál fia vagy!”

- Igen gon…- kezdtem volna bele a mondani valómba mikor egy ismerős telefon csengés ütötte meg a fülemet.

-Ó bocsáss meg kérlek! – Kimegy és elkezd telefonálni. Végül is így belegondolva azért kaptam volna ha közbe szólók.. Ott ültem és néztem ki a fejemből. A szívem szaporán veret és csak az a „jóslat” szólt a fejemben. Tisztára visszhangzott a fejemben minden szótag. Felálltam és hasra vetetem magam az ágyamban majd lassan megeredtek könnyeim és halkan zokogni kezdtem. Oldalra fordultam, mivel ha úgy maradtam volna meg fulladok hiszem a tömény ágyneműből levegőt nyerni nem tudok a fulladás meg még nem játszott szerepet az még nem volt szándékomban. A jóslat ás apám szavai kavarogtak üres fejembe. Szürkéskék tekintettem teljesen bevörösödött és a sós folyadék omlott le az arcomon végig majd a takaró beitta. Majd lassan elapadtak a könnyei kiszáradtak a szemeim így inkább , hogy szívem is lenyugtassam felálltam és  beálltam a zuhanyzó alá. Kiléptem a törülközővel becsavartam fogad mostam meg ráztam a fejem és aznap már semmit se csináltam inkább felöltöttem a pizsamámat és a takaróba rejtetem magam. Összehúztam magam miközben csináltam helyet ahol levegőt kaphatok. Próbáltam valami megnyugtatóra gondolni de nem tudtam de végül a fáradság legyőzött.

      Az éjszaka közepén riadtan ülök fel az ágyamba. Nem álmodtam rosszat mégis valami felvert álmomból. Hallgatózok, de közben szépen fekszek vissza jó meleg takaróm alá. Egy jó ideje nem halottam semmit gondoltam csak a gondolatom játszott velem! De egyszer csak… Csörömpölés mintha valamit elejtetek volna. Azt hittem csak anya vagy apa. De nem. Mert apa ilyenkor nem kell, fel anya meg nem jönne fel. És honnan tudom hogy fent van valaki? Vagy valami? Mert halottam hogy jön fel a lépcsőn. Azok a jellegzetes nyikorgások és recsegések mikor valaki lassan akar fel menni rajtuk.  Ijedtemben összekaptam magamon a takarót és remegve alig vettem levegőt. Valaki mert valami biztos nem lehet már hisz benyitott. Valaki benyitott és nem a szüleim.

    A szívem meg szaporázott levegőt venni alig tudtam az izzadság cseppek keletkeztek. Majd  csak jön...közelebb jön érzem ahogy megfogja vállamat és közelebb hajol…

- Egy sötét éjszakán már csak a Halál irányít… - Majd rám üt a kezével és minden elhomályosul… Majd elsötétül.